72 éve

1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. 1974-ben, mindössze 30 évesen halt meg. Legnépszerűbb dalai: Egy szál harangvirág, Gedeon bácsi, Karolina, Kék csillag, a Két összeillő ember, Talán sok év után, Kósza szél, A távollét, Bús szívvel énekelni, Mint a violák, Én édes Katinkám.

Szécsi Pál (Budapest, 1944. március 19. – Budapest, 1974. április 30.) magyar énekes, szövegíró.

1967-ben a salgótarjáni amatőr versenyen megnyerte az énekesek versenyét, ugyanebben az évben a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc című dallal második helyezést ért el. Tagja lett a Rádió Tánczenei Stúdiójának. Vitathatatlanul minden idők egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei előadója volt. 1974-ben bekövetkezett halála pillanatától mítoszok és legendák fonódnak személye köré, melyek napjainkig élnek, s még mindig újabb és újabb összeesküvéselméletek születnek utolsó napjairól és azok előzményeiről.

 

Szécsi Pál 1944. március 19-én született Budapesten. Apja, Szécsi Ferenc (1905–1945) zsidó származású író volt, aki a második világháború utolsó hónapjaiban halt meg.^[1] Szécsi Pál még egyéves sem volt ekkor. Az özvegyen maradt édesanya, Szemere Klára (1916–2004) a kisfiút és két testvérét nevelőszülőkhöz adta, majd 1956-ban Ausztrián át az Egyesült Államokba disszidált. Nagyobbik lányát Bécsig magával vitte, ott azonban a pályaudvaron hagyta. Kati és Pali Magyarországon maradtak.

Későbbi pszichés gondjai, súlyos idegi problémái gyermekkorára vezethetők vissza. Az árván maradt fiú állami gondozásba került, s egészen tizenhat esztendős koráig ott is maradt. Ezután dolgozott segédmunkásként, sok helyen. Egyik munkahelyén történt, hogy egy vállalati összejövetelen valaki felfigyelt Szécsi sármos stílusára, jó mozgására. Egyenesen a kifutóra került, és hamarosan az egyik legkedveltebb férfimanöken lett belőle.

1965 szilveszterén a Gellértben lépett fel egy divatbemutatón. A műsor után átment a bárba, ahol elénekelt három számot. Valaki egy asztaltársaságtól ismét csak felfigyelt rá, s elvitte egy énektanárnőhöz. Szécsi ettől kezdve folyamatos zenei képzést kapott. 1967-ben dobogós helyezett lett az eszperantó táncdalfesztiválon, Salgótarjánban pedig egy amatőr fesztiválon megnyerte az énekesek versenyét. Még ugyanebben az évben Bánki László, a Magyar Televízió könnyűzenei osztályának vezetője fiatal tehetségeket keresett a Táncdalfesztiválra. Elment Szécsi énektanárnőjéhez, Majláth Júliához segítséget kérni. A tanárnő mint egyik legkedvesebb tanítványát, őt ajánlotta. Szécsi hatalmas sikert aratott. A Vadas Tamás – Varga Kálmán szerzőpáros által írt Csak egy tánc volt című dal a fiatal énekest egyből az ország egyik legismertebb előadójává, sármos, kisfiús-férfias kinézete pedig a nők bálványává tette.

Igazán nagy sikere ezután egy darabig nem volt. Aztán jöttek az olasz szerzemények Szécsi-féle adaptációi, majd a legnagyobb Szécsi-slágerek, s az ország könnyűzene-imádó közönsége a lábai előtt hevert. Az első ilyen olasz átültetés a Franco Battiato komponálta, 1969-ben Sanremóban 2. helyezéssel Sergio Endrigo által énekelt L’Arca di Noè (Noé bárkája), amelyet Szécsi Kósza szél címen tett országszerte közkedvelt dallá. Próbálta fegyelmezetten viselni a hihetetlen népszerűséget, de egyre nehezebben ment neki. Magánélete tele volt kudarcokkal, a fantasztikus karrier ellenére, egyre jobban magába zárkózott, és egyre gyakrabban és egyre többet ivott.

 

Halála

Borzalmas gyerekkorával, problémáival és a tomboló sikerrel soha nem tudott egészségesen szembenézni. Nyolcszor próbált meg öngyilkosságot elkövetni, de az utolsó pillanatban mindig segítséget kért, így ismerőseinek sikerült megmenteniük az életét. Végül 1974. április 30-án, az utolsó kísérletet már nem tudták megakadályozni: az énekes önkezével vetett véget életének. Mindössze 30 éves volt. Budapesten, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Temetése hisztérikus tömegbohózattá vált. A fájdalomtól megzavarodott rajongók mindenáron be akartak menni a ravatalozóba, a megvadult tömeg útját Koós János állta el kétségbeesetten. Halála hírére gyászba borult az ország, rajongói egyszerűen nem tudták feldolgozni a veszteséget. Még évekkel később is virágcsokrok százai borították sírját, de sokan akadtak olyanok is, akik élelmiszert, befőtteket vittek a sírjára.^[2] Mítosza ma is él. Bálvány volt, pedig akik közelebbről ismerték, tudták, hogy nagyon sebezhető, érzékeny ember.

1986-ban testvére, Szécsi Katalin ezekkel a szavakkal emlékezett rá a Zenészballada című könyv első soraiban: „Ilyennek látták: hallatlanul magabiztosnak, lezsernek, ő volt a Férfi... és ez mind nem volt igaz. Messze nem volt magabiztos, messze nem volt ő olyan lezser, sok félelem élt benne, sok drukk. A siker könnyedséget adott neki. De valójában... Én hiszem, hogy az emberek lelke nem tud megváltozni... Ő ugyanaz a félénk kisfiú maradt, a kis gyökértelen, akinek indult.”

 

Legnépszerűbb dalai

• Egy szál harangvirág
• Gedeon bácsi
• Karolina
• Kék csillag
• Két összeillő ember
• Talán sok év után
• Kósza szél
• A távollét
• Bús szívvel énekelni
• Mint a violák
• Én édes Katinkám
• Csak egy tánc volt
• Szereted-e még
• Akkor is lesz nyár
• Pillangó
• Szeretni bolondulásig
• Kismadár